Új konzorciumi tag érkezett

„2021. május 31-én hatályba lépett az a Támogatási Szerződés módosítás, amely megváltoztatta a konzorcium összetételét.
A Kisfaludy 2030 Nzrt. helyére belépett az Aktív és Őkoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft., amely átvette a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai feladatait is.


Több ponton módosításra került a költségvetés, ennek keretében a Támogató Pénzügyminisztérium jóváhagyta, hogy a Konzorciumvezető új műszaki tartalomként tokaji telephelyén hajótároló épületeket építsen.
Az épületek a „Felső-tiszai víziturisztikai fejlesztés” című projekt keretében beszerzésre kerülő kajakok, kenuk, SUP-ok, lapátok, mentőmellények és kötelező felszereléscsomagok tárolókapacitását biztosítják.
A hajók és kapcsolódó eszközök beszerzését célzó közbeszerzési eljárás 2. része eredményesen zárult, a beszerzett mentőmellényeket és kötelező felszereléscsomagokat, kompresszort és sárkányhajó- kocsit, valamint hajótartó bakokat a közbeszerzési eljárás nyertese 2021. június 10-én leszállította a tiszabecsi és a tokaji megállóhelyekre.


Mindeközben Szabolcsveresmarton és Tiszabecsen gőzerővel folyik a kivitelezés.”