Konzorciumi ülés a Maty-éren

A második konzorciumi ülését tartott meg a projektvezető Magyar Kajak-Kenu Szövetség az Alsó-Tisza és Körösök régió képviselői számára. A maty-éri Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban a tagok általános tájékoztatást kaphattak a projekt aktuális helyzetéről. 

 

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke köszöntötte a konzorciumi megbeszélés részvevőit, aki tájékoztatást adott a sportág aktuális helyzetéről, programjairól. Bejelentette, hogy júniustól elindul a kormány által támogatott Vízivándor program, amely ebben az esztendőben két régióban, a Felső-Tiszán és a Mosoni-Dunán zajlik, ám a vízitúra megállóhelyek fejlesztésének köszönhetően az elkövetkező években új helyszínek bevonására lesz lehetőség. Az Alsó-Tisza régió szervesen kapcsolódik a versenysporthoz, hiszen a most zajló Világkupa mellett, a világversenyek válogatóit, valamint a júliusi sárkányhajó Európa-bajnokságot is itt rendezi meg a szövetség.

Ezt követően Avar Balázs, projektmenedzser az Alsó-Tisza és Körösök víziturizmusának komplex fejlesztésével kapcsolatos feladatokról tartott előadást a települések képviselőinek.

A pályázat előkészítését még 2015-ben kezdte meg a konzorciumvezető, azaz a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, melynek eredményeképpen 2016-ban európai uniós támogatást nyert el. 2016 decemberben a támogatási szerződés is aláírásra került, s megkezdődhetett a projekt fejlesztési szakasza, amely a jövő hónapban 2017 júniusában lejár, s egy szerződésmódosítást követően a megvalósítási szakaszba léphet a pályázat.

A projektvezető tájékoztatást adott a közbeszerzések állapotáról, mely szerint Szolnokon, Gyomaendrődön, Dobozon, Tiszakécskén és Szegeden a kivitelezésre vonatkozó tervdokumentációk elkészítése még folyamatban van, és az eszközbeszerzések – a motoroshajó-utánfutó kivételével – sem zárultak még le. A hajók és kiegészítő eszközök műszaki tartalma és kiírása az Irányító Hatóságnál egyeztetés alatt áll. Az úszóművek kapcsán elkezdődött a tervezői munka, az eljárás előkészítés alatt van, a konténerek beszerzése esetében a műszaki tartalom egyeztetése folyik.

Szó esett a projekttel kapcsolatos marketing és kommunikációs tevékenységről, valamint az információs és irányító táblák elhelyezéséről is, amelyről Gyulay Blanka, a BJMOKK Kft. marketing vezetője, illetve Schmidt Gábor adott tájékoztatást. A megállóhelyek kapcsán a települések belterületén is elhelyezésre kerülnek információs, valamint irányítótáblák, melyek a kerékpárral, autóval érkezők számára nyújtanak a szolgáltatásokról, túra- és szálláslehetőségekről, programokról tájékoztatást. A telepítés helyszínének biztosítása minden esetben az érintett település polgármesteri hivatalának lesz a feladata. A táblák mellett készül egy exkluzív, 40 oldalas kiadvány, valamint egy LA4-es méretű, vendéglátóhelyekre, szállodákba szánt információs platform is, továbbá a szövetség bemutatta azt a túratervező weboldalt, amelyen keresztül mindenki könnyedén meg tudja tervezni saját túráját.

A megbeszélés végén Avar Balázs rövid összefoglalást adott az üzemeltetésre és az árbevételek meghatározására vonatkozó irányelvekről, indikátorszámokról is.