Csónakház felújítás Gödön

A Duna ősi folyama évezredes vízi út. A lomhán cammogó folyó azonban nem csak hadi és kereskedelmi hajózási útvonal – kiváló vízitúrák színhelye is. Göd településén komoly hagyományai vannak a vízitúrázásnak és a vízi sportoknak, így nagyon sok helyi várja izgatottan, mi lesz szeretett csónakházuk sorsa.
Az önkormányzati tulajdonú vízitelepen ugyanis a VEKOP-4.1.1-15-2016-00004 azonosítószámú projekt keretében indul nemsokára felújítás  – nem csak a vizesblokk és a közösségi tér újul meg, hanem a csónaktároló épület is felújításra kerül. A patinás épületben a sok saját hajó mellett
rengeteg bérhajót is tárolnak, így jelenleg nagyon kevés a kapacitás. A felújítás szükségességét jelzi, hogy a leromlott állagú csónakház tetőcserére szorul, a nyílászárók elöregedtek, a falakat pedig újra kell vakolni, festeni. A jelenlegi tárolási módszer a hajók gyors amortizálódásához vezetne, így a színvonalas szolgáltatás biztosítása érdekében mindenképp indokolt a felújítás. . A beruházás építési engedély-köteles, a projektet Göd Város Önkormányzata végzi el, konzorciumi tagként.
A  VEKOP-4.1.1-15-2016-00004 program célja, hogy fellendüljön a vízi turizmus a Közép-Dunán, iskolák, civil szervezetek, vállalkozások ismerkedhetnek meg a vízi jármódokkal, új szabadidős csapatok formálódhatnak, egyben új lehetőség nyíljon a térség természeti és kulturális kincseinek megismerésére is. Fontos elv, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző jármódok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön – Gödön ezt a kerékpárút közelsége biztosítja.